Ένα εύμορφον, ευδιάθετον κατηραμένον άσμα, λοιπόν:Ősz van és peregnek a sárgult levelekMeghalt a földön az emberi szeretetBánatos könnyekkel zokog az öszi szélSzívem már új tavaszt nem vár és nem remélHiába sírok és hiába szenvedekSzívtelen rosszak és kapzsik az emberek...Meghalt a szeretet!Vége a világnak, vége a reménynekVárosok pusztulnak, srapnelek zenélnekEmberek vérétől piros a tarka rétHalottak fekszenek az úton szerteszétMég egyszer elmondom csendben az imámat:Uram, az emberek gyarlók és hibáznak...Vége a világnak!